Madonna
Aki mindig tud újat mutatni
Írta: Admin | Megjelent: 2010. május 01. szombat - 10:38:27
Madonna, születési nevén Madonna Louise Ciccone (Bay City, Michigan, 1958. augusztus 16.), olasz származású amerikai énekes, színész és üzletasszony. A pop királynőjeként tartják számon.1958-ban született Bay City, Michigan államban és Rochester Hillsben nevelkedett. 1977-ben New York City-be költözött, hogy táncosként fusson be karriert. Azután, hogy a Breakfast Club és az Emmy nevű csapatokban játszott, 1983-ban kiadta első önálló albumát Madonna címmel a Sire Records gondozásában.
A Like a Virgin (1984) és a True Blue (1986) albumról kiadott kislemezeivel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát. Ismertségét csak növelte az 1985-ös Kétségbeesve keresem Susant című vígjáték, annak ellenére, hogy a filmben csak kisebb szerepet kapott.
Vallásos képeket használva a Like a Prayer (1989) című albumán Madonna pozitív kritikákat kapott az anyag sokszínűségéért, ugyanakkor kritika is érte vallásos konzervatívak és a Vatikán részéről.
.
1992-ben a Warner Music-kal közösen létrehozta Maverick nevű kiadóját. Ugyanebben az évben művészetét erős szexualitás jellemezte, ami az Erotica című albumán, Sex nevű könyvében és a Tanú teste thrillerben jelent meg. Mindhárom alkotás negatív kritikákban részesült konzervatívok és liberálisok részéről egyaránt.
1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét, amelyért Golden Globe-díjat kapott. A film betétdala, a You Must Love Me szintén Golden Globe-díjat és Oscar-díjat nyert 1997-ben.
Madonna hetedik stúdióalbuma a Ray of Light (1998) az egyik legnagyobb elismerésben részesült albuma lett mondanivalójának köszönhetően.
2005-ben kiadta Confessions on a Dance Floor című lemezét, amelyért megkapta a Legjobb elektronikus/dance albumért járó Grammy-díjat.
Nyolcadik stúdióalbuma a Hard Candy (2008) a hetedik albuma volt, ami a Billboard 200-as albumlista első helyén debütált. Ugyanebben az évben megvált a Warner Music-tól és 120 millió dolláros szerződést írt alá a Live Nationnel.[3]
63 millió eladott lemezzel az USA-ban és 200 millióval világszerte Madonnát a Recording Industry Association of America a 20. század legtöbb lemezt eladó rock énekesnőjének nyilvánította.
2007-ben a Guinness minden idők legsikeresebb énekesnőjének titulálta, a következő évben pedig beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be.
Életrajz 1958–1981: Családi háttér és a kezdetek
Madonna Louise Ciccone 1958. augusztus 16-án reggel 7 óra után 5 perccel született a Michigani Bay Cityben, Madonna Louise Fortin és Silvio Ciccone gyermekeként. Édesanyja francia-kanadai, édesapja első generációs olasz-amerikai. Ő a Crysler/General Motors-nál volt karosszérialakatos- és Pacentro, Abruzzoból származik.[9][10] Madonna a 3. gyerek a 8 közül. Testvérei Martin, Anthony, Christopher, Paula, Melanie, Mario, és Jennifer.
Katolikus családban nevelkedett Detroit külvárosaiban, Pontiac és Avon Townshipben (ma Richester Hills). Édesanyja 1963. december 1-jén, emlőrákban meghalt. Apja később elvette a házvezetőnőjüket, Joan Gustafsont, akivel két közös gyermekük született: Jennifer és Mario Ciccone. Felnőttként Madonna úgy nyilatkozott erről: ,,Sosem fogadtam el őt mialatt felnőttem... Visszatekintve úgy gondolom, nagyon nehéz lehetett neki velem.[12] A St. Frederick's és St. Andrew's általános iskolába járt (utóbbit ma Holy Family Regional Schoolnak hívják), később pedig a West Middle Schoolba is. Hamar kitűnt szokatlan viselkedésével, különösképpen egyfajta alsónemű fétisével: cigánykerekeket, kézen állásokat csinált a szünetekben a folyosókon, beakasztotta térdeit a mászókába és úgy lógott lefelé, és nem talált semmi furcsát abban, hogy a szoknyáját a pad fölé húzta tanóra közben, így az összes fiú láthatta alsóneműjét.
Később Rochester Adams High Schoolba járt, ahol kitűnő tanuló volt, és tagja volt egy cheerleading tánccsapatnak. Miután leérettségizett egy táncművészeti ösztöndíjat kapott a Michigani Egyetemre.[13] Balettórákat szeretett volna venni, ezért meg kellett győznie apját, hogy engedje őt el.[14] A balett tanára Christopher Flynn, arra biztatta, hogy táncosként fusson be karriert, ezért 1977 végén otthagyta a főiskolát és New York City-be ment.[15] Ekkortájt nagyon kevés pénze volt, így sufni-szerű lakásokban élt és a Dunkin Donutsban dolgozott eladóként.[16] Erről később ezt mondta: "Ez volt az első alkalom, hogy repülőre szálltam vagy hogy taxiba ültem. 35 dollárral a zsebemben érkeztem meg. Ez volt a legbátrabb dolog, amit valaha tettem."[17] Miközben táncosként dolgozott a francia diszkó művész Patrick Hernandez 1979-es világturnéján,[18] Madonna összejött Dan Gilroy zenésszel, akivel később megalapította első rockegyüttesét a Breakfast Clubot, New Yorkban. A csapatban énekelt, valamint dobolt és gitáron játszott. Ennek ellenére később kivált a csapatból és egy másikat, az Emmy-t hozta létre 1980-ban a dobos és egykori barát, Stephen Bray-jel. Ő és Bray több diszkószámot írt közösen, ami végül több New York-i klub figyelmét is felkeltette. Mark Kamins DJ és lemezproducernek megtetszettek a demo felvételek és ezért megmutatta azokat a Sire Records alapítójának, Seymour Steinnek.
1982-85: Madonna, Like a Virgin és házassága Sean Peannel
Madonna aláírt a Sire Records-szal (ami a Warnerhez tartozott) egy kislemezekre szóló szerződést.[23] Első kislemeze az Everybody volt, ami 1982. április 24-én jelent meg.[24] Első albumának a Madonnának producere nagyrészt Reggie Lucas volt. Ezzel egy időben Jean-Michel Basquiat-val kezdett el járni, akivel együtt is élt ekkor.[25] Az énekesnő hamar elhagyta a zenészt drogfüggősége és állandó késései miatt, majd John "Jellybean" Benitezzel kezdett el dolgozni debütáló albumán.
Lassan Madonna kinézete, öltözködése és fellépései nagy hatást gyakoroltak a tinilányokra és a nőkre egyaránt. Kinézetét a stylist és ötvös Maripol kreálta. Stílusát csipke felső, szoknya kapri nadrágon, neccharisnya, kereszt medálok, rengeteg karkötő és szőkített haj jellemezte. Ez igazi trenddé vált a '80-as években.[26] Következő albuma, a Like a Virgin (1984) az első #1 helyezést elért albuma lett a Billboard 200-as listán.[27] Kereskedelmi sikerét elsősorban a címadó dalnak köszönhette, mivel az hat hétig vezette a Billboard Hot 100-et.[18] Az albumból 12 millió kelt el világszerte, ebből csak 8 millió az USA-ban.[28] A dallal Madonna fellépett az MTV első Video Music Awards díjátadóján a legendás "Boy Toy" övével esküvői ruhában.[29] Ez a fellépés a mai napig az MTV történetének egyik legendás pillanatai közé tartozik.[29] Az albumot a NARM és a Rock and Roll Hall of Fame Minden idők 200 legmeghatározóbb albuma közé sorolta.[30][31]
A következő évben Madonna nagy költségvetésű filmekben kezdett el játszani. Az első szerepe egy kis szerep volt a Vison Quest című filmben, amiben egy klubénekesnőt alakított. A filmzenei albumra felkerült második első helyezést elért dala, a Crazy for You.[32] A Kétségbeesve keresem Susant című vígjátékban is szerepelt; ebben hangzott el az Into the Groove is. Ez volt az első száma, ami első helyezést tudott elérni Nagy-Britanniában.[33] A filmet Cézár-díjra jelölték a Legjobb külföldi film kategóriában, és a New York Times kritikusa Vincent Camby 1985 10 legjobb filmje közé sorolta. A főszereplő Rosanna Arquette szintén BAFTA-díjat kapott a szerepért.
.
Az énekesnő a Material Girl forgatása alatt kezdett el járni Sean Penn-nel, akivel a 27. születésnapján házasodott össze.[36] Ezt követően elindult első koncertkörútjával a Virgin Tourral Észak-Amerikában. A nyitószám a Beastie Boys volt.[37] 1985 júliusában a Penthouse és a Playboy magazin lehozta meztelen képeit 1978-ból. (Akkor az énekesnő megélhetési okokból vállalta a fotózást.)[38] Mivel Madonna akkor aláírta a beleegyező nyilatkozatot jogilag semmit sem tehetett, hogy visszatartsa a megjelenést.[38] A képek nagy felháborodást keltettek, ennek ellenére nem bánta meg a dolgot és nem kért elnézést azokért a fotókért, amikért akkor 25 dollárt kapott sorozatonként. A képek ekkor 100 000 dollárt értek.[38] Az incidensre később a Live Aid koncerten tért vissza. Azt mondta nem veszi le a dzsekijét, mert "lehet, hogy a média 10 év múlva ellenem fordítaná". "[39]
1986–1991: True Blue, Like a Prayer és a Blond Ambition Tour [szerkesztés]
Madonna egy AIDS jótékonysági rendezvényen a "Blond Ambition World Tour" alatt, 1990. szeptember 12-én
.
Madonna harmadik albuma a True Blue 1986-ban jelent meg. A Rolling Stone magazin úgy kommentálta: "Úgy hangzik, mintha szívből jönne."[40] Az albumon szerepelt a Live to Tell című ballada is, amit az At Close Range című filmhez írt. Főszerepben későbbi férje, Sean Penn volt. A True Blue öt top 5-ös kislemezt produkált, nevezetesen: Live to Tell, Papa Don't Preach, Open Your Heart , True Blue és a La Isla Bonita.[32] Ugyanebben az évben szerepet kapott a Sanghai Surprise című filmben is, (amit a kritikusok lehúztak) és színpadon is debütált a David Rabe Goose and Tom-Tom című darabjában. Mindkettőben férje oldalán.[41]1987-ben a Who's That Girlben szerepelt, és négy dalt írt a filmhez, köztük a címadó dalt és -az USA-ban második helyezést elért dalt- a Causing a Commotiont.[32] Ugyanebben az évben indult el a Who's That Girl Turné is. A turnét Madonna innovatív kosztümjei miatt méltatták elsősorban.[42] Még ebben az évben kiadta korábbi dalait remixelve a You Can Dance című remixalbumán. 1988-ban Pacentro hivatalnokai egy 4 méter magas szobrot kezdtek el felállítani róla.[43] A szobor pacentrói származását hivatott szimbolizálni.[44] Madonna házassága ekkor már a végét járta. A válókeresetet 1987 decemberében adták be és '88 szilveszterén költöztek szét. Végül '89 januárjában váltak el.[45] Házasságáról később azt nyilatkozta: "Teljesen a karrierem megszállottja voltam és nem álltam készen arra, hogy nagylelkű legyek bármilyen formában is." [36]
1989 elején a Pepsivel írt alá szerződést. Új dalát, a Like a Prayert a Pepsi reklámjában mutatta be, amihez klip is készült. A videóban rengeteg katolikus szimbólumot vonultatott fel, mint például: stigmák és égő keresztek. A videó ugyancsak egy vegyes kapcsolatra utalt Madonna karaktere és egy fekete pap között, ezért a klipet a Vatikán elutasította.[29] Mivel a reklám és a klip szinte ugyanaz volt, a Pepsi képtelen volt meggyőzni a közvéleményt, hogy nem ez volt a szándékuk. A cég visszavonta a reklámot és törölte Madonna szponzorálását. Ennek ellenére az énekesnő megtarthatta a pénzt.[46] Negyedik stúdióalbuma, a Like a Prayer ugyanebben az évben jelent meg. Az album írói és producerei Patrick Leonard és Stephen Bray voltak.[47] Az albumot a Rolling Stone úgy emlegette: „olyan közel áll a művészethez, amennyire pop zene csak állhat”.[48] A Like a Prayer első helyre került a Billborad 200-as listán és 12 millió kópiát adtak el belőle világszerte. Ebből 4 millió az USA-ban talált gazdára.[49] Az album három top 5-ös dalt produkált: a címadó dalt –ami 7. első helyezett száma lett-, az Express Yourself-t és a Cherisht.[32]
A következő évben Madonna "Breathless" Mahoney-ként kapott szerepet a Dick Tracy című képregény filmváltozatában. A filmben Warren Beatty játszotta a főszerepet.[50] Hogy támogassa a filmet, kiadta I’m Breathless című albumát, amelynek dalait a ’30-as évek zenei világa inspirált. Az albumon szerepelt a Vogue, -ami nyolcadik első helyezett dala lett az USA-ban[51]- valamint a Sooner or Later is, ami később Oscar-díjat nyert.[52] A film forgatása alatt az énekesnő Beatty-vel kezdett viszonyt.[53] A színész az I’m Breathless borítóján és a Truth or Dare című dokumentumfilmjében is szerepelt. Kapcsolatuknak ’90 őszén vége szakadt.[54] 1990 áprilisában kezdődött el a Blond Ambition turnéja. Keresztény és szexuális témákat használva a turné nagy felháborodást keltett. Főképpen a Like a Virgin, ami alatt a színpadon két férfi táncosa simogatta, mielőtt orgazmust színlelt.[42] A Pápa újra arra biztatta a katolikusokat, hogy ne menjenek el megnézni a show-t.[55] A katolikusok egy magánszervezete, a Famiglia Domani szintén bojkottálta a turnét erotikus tartalma miatt.[56] Következésképpen Madonna azt nyilatkozta: „Olasz-amerikai vagyok és büszke vagyok rá” és, hogy az egyház „teljesen elutasítja a szexet, hacsak nem fajfenntartásról van szó”.[57]
Első "greatest hits" albuma, az Immaculate Collection1990 novemberében jelent meg. Az albumra két új dal került fel, a Rescue Me és a Justify my Love.[58] A Rescue Me lett a legmagasabb helyen belépő dal a Billboardra a 15. helyen abban az időben. A dal végül a 9. helyre jutott.[18] A Justify My Love pedig kilencedik első helyezett száma lett az USA-ban. A szám klipjében szadomazó, kikötözős[59] és egyneműek közti csók jelentek, részleges meztelenség voltak láthatóak.[60] A klipet szexuálisan túlságosan kihívónak ítélték, és az MTV letiltotta műsoráról.[59] Az év végén Madonna úgy döntött mégsem vállalja el Jennifer Lynch Boxing Helena című filmjének főszerepét.[61][62] 1990 végétől 1991 elejéig Madonna Tony Warddal járt.[63] Ward modell és pornósztár volt, aki szerepelt a Cherish és a Justify My Loveklipjeiben. Madonnának szintén volt egy nyolc hónapos kapcsolata Vanilla Ice-szal.[63] Első dokumentumfilmje, a Truth or Dare -vagy ahogy USA-n kívül ismerik a Madonnával az ágyban- '91 közepén jelent meg. A film a Blond Ambition turnéját mutatta be, valamint betekintést engedett magánéletébe.[64] A következő évben a Micsoda csapatcímű baseball filmben szerepelt az olasz-amerikai játékos, Mae Mordabito-ként. A filmhez elkészítette a This Used to Be My Playground című balladáját is, ami a tizedik első helyezett dala lett a Billboard Hot 100-en.[65]
1992–1996: Maverick, Sex könyv és az Evita [szerkesztés]
A picture of a blond lady. Her hair is drawn into a tight bun at the back. She is wearing a black, low-cut dress that barely conceals her breasts. Around her neck is a wide, gold chain. A bunch of lilac carnations are attached at the top-right side of her head. She is looking to the right and smiling.
Madonna az Evita madridi premierjén 1996. november 20-án
1992-ben megalapította saját kiadóját a Mavericket. A Maverick egy lemezcégből (Maverick Records), egy film produkciós cégből (Maverick Films) egy zenei, TV, merchandising és egy könyvkiadó részlegből állt. Cége a Time Warnerrel 60 millió dolláros megállapodást kötött, amiből neki 20%-os részesedés járt. Ennyit kapott akkoriban Michael Jackson is.[24]A Maverick első kiadványa Madonna Sex című könyve volt, ami szexuálisan provokatív és explicit képekkel volt tele. A fotókat Steven Meisel készítette. A könyv erős reakciókat váltott ki a média és a közvélemény részéről egyaránt. Ennek ellenére a könyvből 1,5 milliót adtak el 50 dolláros áron abban az időben.[66][67]
Ugyanekkor jelentette meg ötödik stúdióalbumát Erotica címmel, ami az amerikai toplista második helyére került fel.[67][68] A címadó dal harmadik lett a Billboard Hot 100-en.[32] Az albumról öt kislemez került ki: a Deeper and Deeper, a Bad Girl, a Fever, a Rain és a Bye Bye Baby.[69]
Provokatív imázsát csak fokozták a Tanú teste és a Kockázatos játékban megformált szerepei. Az első szadomazó és kikötözős jeleneteket tartalmazott, és a kritikusok rosszul fogadták.[70][71] A Kockázatos játékot rögtön videón jelentették meg Észak-Amerikában, azonban Madonna jó kritikákban részesült. A New York Times úgy írta le alakítását: „Megkapóan alakít, ahogy az érzelmek elvadulnak körülötte.”[72]
Madonna ’93 végén kezdte el Girlie Show nevű turnéját. A show-ban ostor csattogtató dominaként jelent meg, fél pucér női és férfi táncosokkal körülvéve a színpadon.[73] A show negatív kritikában részesült Puerto Ricoban, mikor az énekesnő a lábai közt dörzsölte a nemzeti színű zászlójukat. Ortodox zsidók szintén a fellépése ellen tüntettek az első izraeli show-ja előtt.[42]
Még ebben az évben szerepelt a Late Show with David Letterman című talk show-ban, amelyben Madonna káromkodott és megkérdezte Lettermant, hogy megszagolja-e az alsóneműjét.[74] A Madonnával az ágyban, a Sex könyv, az Erotica album, a Tanú teste és a Letterman show-ban való fellépése mind arra késztette a kritikusokat, hogy Madonnát aszexuális botrányhősnek tekintse. Igen kemény negatív publicitásban részesült a kritikusok és a rajongók részéről egyaránt, akik mind úgy vélték, hogy "túl messze ment" és, hogy a karrierjének itt a vége.[75]
Az énekesnő megpróbálta letompítani provokatív imázsát és kiadta az I'll Remember című balladáját, ami Alec Keshishian rendező Tanulj Tinó című filmjének főcímdala volt.[76] Lettermannal később elment egy díjátadó gálára, és részt vett Jay Leno talkshow-jában is, hogy megmutassa, visszafogta magát. Ennek ellenére a közönség még mindig nem fogadta őt el. Ezek után rá kellett, hogy jöjjön, drámai változásra van szükség ahhoz, hogy újra ringbe szállhasson. Hatodik stúdióalbumával, a Bedtime Stories-zal megpróbálta finomítani imázsát, és ezzel sikerült újra a közönség kegyeibe férkőznie.[77] Az albumról négy kislemez került ki: a Secret, a Take a Bow -ami hét hetet töltött a Billboard Hot 100 élén-,[65] a Bedtime Story és a Human Nature.[78]
Ebben az időszakban ismerte meg Carlos Leon fitneszedzőt, akivel járni kezdett.[79] Hogy tovább javítsa a róla kialakult képet, kiadta első balladakollekcióját Something to Remember címmel. Az albumon szerepelt Marvin Gaye I Want You című számának feldolgozása, valamint a top 10-es You'll See.[80][32]
A következő évben került a mozikba Madonna kritikailag legelismertebb filmje az Evita.[81] Eva Perón szerepét a Lloyd-Webber musicalben először Elaine Paige formálta meg a West Enden.[82] A filmzenei albumról három kislemez került ki, ezek közöl a filmhez írt új dal a You Must Love Me Oscar -és Golden Globe-díjat nyert a Legjobb eredeti dal kategóriában. Madonna szintén Golden Globe-díjat kapott az alakításáért.[83]
1996. október 14-én megszületett Carlos Leonnal közös kislánya, Lordes Maria Ciccone Leon.[84]
1997–2002: Ray of Light, Music, második házassága és a Drowned World Tour [szerkesztés]
Madonna férjével Guy Ritchie-vel, Ritchie Revolver című filmjének bemutatóján.
.
Lánya, Lourdes születése utána Madonna a keleti misztika és a Kabbala iránt kezdett el érdeklődni. Ebben az időszakban jelent meg hetedik stúdióalbuma, a Ray of Light, ami híven tükrözte az új változást mind megjelenésében, mind személyiségében.[85] Az album az amerikai toplista második helyén debütált.[78] Az Allmusic Madonna legvakmerőbb albumának titulálta. "[86] Az albumról két top 5-ös dal került ki:[87] az egyik a Frozen, -ami a 2. helyet érte el-, a másik pedig a címadó Ray of Light voltak. Utóbbi az amerikai toplista 5. helyéig jutott. Az album 1999-ben három Grammy-díjat nyert. Ebből a Ray of Light hozott el egyet, a Legjobb videó kategóriában. A klip az 1998-as MTV Video Music Awards legjobb videója is lett, és a Microsoft is felhasználta a dalt Windows XP reklámjaiban.[88][89] Az album első számát, a Frozent később egy belga író, Salvatore Acquaviva 1993-as Ma Vie Fout L'campcímű számának plágiumának ítélték meg. Így az album forgalmazását ezután betiltották Belgium egész területén.[85][90] Az album helyett kapott a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján, ahol a 363. helyet szerezte meg. Az album mellett Madonna szerepelt volna A szív dallamai című filmben hegedűtanárként, de Wes Cravennel fennálló nézeteltérései miatt kilépett a projektből.[91] A Ray of Light sikerét a Beautiful Stranger című kislemezével folytatta, ami a KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2. című film betétdalának készült 1999-ben. A dal a 19. helyet szerezte meg a Billboard Hot 100 listán.[32]
2000-ben szerepet kapott A második legjobb dolog című filmben. Az énekesnő két számmal is hozzájárult a film zenéjéhez: az egyik a Time Stood Still, a másik pedig Don McLean '70-es évekbeli nagy slágerének feldolgozása, az American Pie voltak.[92] Madonna következő, szám szerint nyolcadik stúdióalbuma is ebben az évben debütált, Music címmel, ami az első helyet szerezte meg a Billboard 200-as listán.[93] Három szám került fel róla a slágerlistákra, ebből a Music a tizenkettedik olyan Madonna dal volt, amellyel vezetni tudta az amerikai slágerlistát. A másik két szám a Don't Tell Me és a What It Feels Like for a Girl voltak.[94] Az utóbbiból készült videóban gyilkosságokat, baleseteket hajt végre autójával, ezért az MTV és a VH1 betiltotta annak vetítését.[95] Ugyanebben az évben Madonna Guy Ritchie-vel kezdett járni, akit közös barátaikon, Stingen és annak feleségén Trudie Styleren keresztül ismert meg még 1999-ben. Madonna 2000. augusztus 11-én világra hozta fiukat, Roccot.[96] Ez év decemberében Skóciában össze is házasodtak.[97]
2001. május 11-én startolt el ötödik koncertturnéja, a Drowned World Tour. A turné helyszínei Észak-Amerikában és Európában voltak. Ez év legnagyobb bevételt hozó koncertturnéi közé került,[98] mivel a 47 helyszínen összesen 75 millió dolláros bevételre tett szert.[99] Még ebben az évben kiadta pályafutásának második válogatáslemezét, ami a GHV2 nevet kapta, és amelynek kiadása egybeesett a Drowned World Tour koncertvideó megjelenésével is. Az album a hetedik helyen debütált a Billboard 200-as listáján.[100] Szerepelt még férje, Guy Ritchie 2002-es, Hullámhegy című filmjében is. A film teljes anyagi csőd lett, a 10 millió dolláros készítési költségből mindössze 598 000 dollárt hozott vissza. A filmet a kritikusok is lehúzták, és Angliában rögtön csak videón adták ki.[101] Ebben az évben a huszadik James Bond filmhez írt Die Another Day című főcímdala is megjelent. A filmben Madonnának csak egy egészen kis szerep jutott. A szám a nyolcadik helyet szerezte meg a Billboard Hot 100-as listáján. Érdekessége, hogy egyszerre volt jelölve Golden Globe-díjra a legjobb eredeti filmzene és Arany Málna-díjra, a legrosszabb eredeti filmzene kategóriában.[32][102][103]
2003–2006: American Life, Confessions on a Dance Floor és első örökbefogadása [szerkesztés]
Madonna a Live 8 koncerten, 2005. július 2-án.
Madonnával 2003-ban divatfotósa Steven Klein kiállítást készített X-STaTIC PRO=CeSS címmel. A kiállítás a W magazinnak készült fotókat és további 7 videórészletet tartalmazott. A kiállítás március végétől május elejéig tartott a New York-i Deitch Projects galériában. Később a kiállítás bejárta a világot egy átszerkesztett változatban. 2003. április 22-én kiadta kilencedik stúdióalbumát, az American Life-ot. Témáját tekintve híven tükrözi az album címét: amerikai társadalmi problémákat vet fel. Az album vegyes fogadtatásban részesült.[104] A címadó American Life a 37. helyen debütál a Billboard Hot 100-as listáján. Az albumból világszerte összesen négy millió kelt el,[105] ezzel a karrierje legkevesebb példányszámban eladott album lett.[106] Később fellépett Britney Spears-szel, Christina Aguilera-val és Missy Elliottal a 2003-as MTV Video Music Awards-on, ahol Madonna Hollywood című számát adták elő közösen. Mindenki meglepetésére a szám végén Madonna először Britney Spears-t, majd Christina Aguilera-t is megcsókolta. A fellépést hatalmas média visszhangot keltett.[107][108] Ez év őszén Britney Spears Me Against the Music című számában vokálozott, és szerepelt annak klipjében is. Az év végén megjelentette Remixed & Revisited néven futó, ötödik válogatásalbumát, amin több, az American Life albumon fellelhető szám átdolgozott, rock verziója található. Ezen kívül egy új szám is helyet kapott a lemezen, a Your Honesty, ami a Bedtime Stories éra egyik kiadatlan dala volt.[109]2007–jelen: Live Nation, Hard Candy és a Sticky & Sweet Tour
Madonna Nathan Rissman rendezővel az I Am Because We Are premierjén a 2008-as Tribeca Film Fesztiválon
2007 májusában Madonna kiadta a csak digitálisan letölthető dalát a Hey You-t, ami a Live Earth előfutára és hivatalos himnusza volt. A dalt a megjelenés hetében ingyen lehetett letölteni. 2007. júliusában a Live Earth londoni koncertjének nyitószáma volt. Ez év októberében bejelentette különválását a Warner Bros.-tól, és 120 milliós szerződést írt alá a Live Nationnel. Így ő lett a Live Nation új zenei részlegének a Live Nation Artists-nek alapító művésze. Ugyanebben az évben a Rock and Roll Hall of Fame bejelentette, hogy Madonna egyike lesz a öt beiktatott egyike 2008-ban. A ceremóniára 2008 márciusában került sor. Ez év tavaszán Madonna elkészítette első dokumentumfilmjét az I Am Because We Are-t, ami a malawi emberek életkörölményeit mutatja be. A filmet az énekesnő egykori kertésze, Nathan Rissman rendezte. A The Guardian azt írta Madonnáról: "Jött, látott és meghódította a világ legnagyobb filmfesztiváljait". Ugyanekkor elkészítette első nagyjátékfilmjét is Filth and Wisdom címmel. A film vegyes fogadtatásban részesült a brit sajtó részéről. A The Times azt írta: "Büszke lehet magára", míg a The Daily Telegraph úgy vélekedett: "Nem egy reménytelen kezdeményezés, de Madonna jobban tenné, ha az igazi szakmájánál maradna."
Az énekesnő 2008 áprilisában jelentette meg 11. stúdióalbumát Hard Candy címmel. A Rolling Stone magazin úgy emlegette, mint "Egy megkapó ízelítő a soron következő turnéjából". Az album a brit slágerlista és a Billboard 200-as lista első helyén debütált 280 000 eladott példánnyal. Az alapvetően pozitív kritikákban részesült világszerte, de voltak, akik lehúzták az albumot mondván az "album célja csak az utcai zenét kedvelők piacának megszerzése volt". Az album első slágere a 4 Minutes a Billboard Hot 100 lista 3. helyét szerezte meg, ezzel ez lett Madonna 37. top 10-es slágere. Ezzel a teljesítménnyel felülmúlta Elvis Presley-t is. Ezzel a csúccsal Nagy Britanniában is még mindig ő tartja a rekordot, hiszen 13 első helyezést elért slágere van. Hogy népszerűsítse az albumát az énekesnő 2008 nyarán elindult Sticky and Sweet nevű turnéjára is, ami az első Live Nationnel szervezett turnéja volt. A turné minden idők legjövedelmezőbb turnéja lett szóló énekes által, felülmúlva ezzel korábbi rekordját, amit a Confessions Tourral állított be 2006-ban. Ez volt az első turnéja is, amihez második szakaszt iktattak be 2008 nyarán. Ennek keretén belül az énekesnő olyan országokban adott koncertet, ahol korábban még soha. Többek között ellátogatott Budapestre is.
.
Bátyja, Christopher Ciccone által írt könyv, a Life With My Sister Madonna 2008 nyarán került a boltokba. A könyv a New York Times Best Seller listájának második helyén debütált. A könyvhöz Madonna nem adta beleegyezését és viszályt váltott ki közöttük. 2008 októberében Madonna beadta válókeresetét Ritchie-vel szemben. A válást hivatalosan decemberben mondták ki. 2009. március 2-án, Madonnát megkapta a Japan Gold International Artist of the Year díjat a Recording Industry Association of Japan Gold Disc Awards ünnepségen a Hard Candy-ért.
Madonna úgy döntött, újra örökbe fog fogadni egy gyereket Malawiból. Az ország legfelső bírósága előzetesen úgy döntött engedi Chifundo "Mercy" James örökbefogadását. Azonban az örökbefogadást Ken Manda anyakönyvvezető elutasította arra hivatkozva, hogy Madonna nem az ország lakosa. Később ezt a szabályt elutasították. 2009. június 12-én Malawi legfelsőbb bírósága engedélyezte Mercy James adoptálását.
2009 szeptemberében Madonna kiadta harmadik válogatásalbumát Celebration címmel. A lemezen két új dal került fel, a Celebration és a Revolver, és 34 korábbi slágere. Ez év júniusában a Forbes Magazin a harmadik legbefolyásosabb hírességnek választotta.
INGYENES regisztráció !
Kedvezmények, lehetőségek vizsgázott DJ-knek.
Írta: Admin | Megjelent: 2010. május 01. szombat - 10:08:10
Oldalunkkal segitséget szeretnénk nyújtani a szakvizsgával rendelkező lemezlovasoknak. Ezért a djnet oldalon a regisztráció INGYENES, egyetlen feltételünk hogy vizsgázott DJ legyél (Madész, OSZK, illetve Madésznél vizsgázott OKJ). Nincs más feladatod, mint kitölteni egy on-line űrlapot, és felvesszük veled a kapcsolatot 48 órán belül.Kezdvezmények, lehetőségek szakvizsgás Dj-knek:
- korlátlan flyer, plakát kihelyezése az oldalon, illetve a partyfotó galéria is hamarosan elkészül, ide is várunk tőletek képeket.
- Minden tagunkról kiemelten közlünk egy bemutatkozó cikket a főoldalon, amit később bármikor fel tud használni referenciaként.
- Kedvezmények, dj boltokban, lemezboltokban itt még folynak a megbeszélések.
A DjNet klub tagja lehet bárki akit érdekel a zene, a szakma. Illetve tagja szeretne lenni egy dinamikusan fejlődő szakmai közösségnek.Várjuk azok jelentkezését is, akik szeretnének valamikor Dj vizsgát tenni.
Regisztráció ITT :
Regisztrációs Lap vizsgázott Dj-knek!
Regisztrációs Lap DjNet klubba
A DJNet.hu:
* mint zenei honlap igyekszik publikációival, híreivel, cikkeivel naprakész és széleskörű tájékoztatást adni a hazai és a külföldi könnyűzenei élet eseményeiről, előadókról, lemezmegjelenésekről,
* mint online DJ magazin szeretné bővíteni a hazai lemezbemutatók lexikális tudását, illetve szeretné felhívni a szakma képviselőinek figyelmét újdonságokra, eseményekre a tevékenységet érintő témakörökben,
* mint hírportál igyekszik híreit tényszerűen, de mégis színesen, érdekesen, mindenki számára érthetően közzéteni,
* mint a Magyar Diszkósok Érdekvédelmi Szövetsége szakmai oldala, nyomon követi a hazai hanglemez-bemutató szakmát érintő eseményeket, a szakmáról és annak képviselőiről szóló internetes, nyomtatott publikációkat, és az elektronikus sajtó híreit, beszámol azokról, vagy szükség esetén reagál rájuk,
* mint közösségi oldal szeretne egy egységes, szakmai közösséget létrehozni és összetartani, tagjait különböző kedvezményes és díjtalan lehetőségekkel segíteni
Hallásvédelem
Idősebb korunkban halláskárosodás ?
Írta: DjPren | Megjelent: 2010. április 29. csütörtök - 20:07:58
Múlt hét pénteken egy rövid riportot láthattatok a tv2 Aktív című műsorában, amelynek témája a lemezlovasok hallásvédelme volt.Sajnos sok híres lemezlovas idősebb korára komoly halláskárosodást szenved. Tudják ezt jól ők is, mégsem tesznek (páran már nem is tehetnek) ellene semmit. Ellenben akinek még nem késő, annak ajánljuk figyelmébe ezt a kisfilmet hasznos lehet.
http://tv2.hu/aktiv/video/dj-k-veszelyben
Djstore.hu - 5 évesek lettünk!
1 hetes extra akció !
Írta: Admin | Megjelent: 2010. április 28. szerda - 17:43:25
Egészen pontosan május 2-án leszünk 5 évesek. Ezen alkalomból 1 hetes extra akcióval készülünk Kedves Vásárlóinknak. A szülinapi akciós termékeket blog oldalunkra helyeztük el, a pontos árakat ott tekinthetitek meg. A DJ Store hivatalos blog oldala a lenti linkre kattintva érhető el. Az akciós termékek részletes termékleírását a megszokott helyen, a DJWebStore-ban találjátok. Érdemes alaposan áttanulmányozni a termékeket, mivel hatalmas kedvezményeket próbáltunk összehozni. A kedvezményes árak a készlet erejéig érvényesek, az akció május 5-én ér véget.Az akcióról részletesen ITT :
blog.djstore.hu
Pioneer CDJ 2000 / DJM 2000
Írta: Admin | Megjelent: 2010. április 25. vasárnap - 19:32:28
Végérvényesen belépett a digitális korszakba a profi DJ-zés, és a DJ keverık következı generációja nem térhet ki a CDJ forradalom elől. A Pioneer DJM-2000 megszületése ezt a folyamatot jelzi. A vadonatúj DJM-2000 a Pioneer legizmosabb keverıjeként tökéletesen illeszkedik a szintén új,immár szabványt képviselı CDJ-2000 típusjelő digitális deckhez. Az innovatív érintıképernyı és az FX remixelés egész arzenálja emeli abszolút klubmixerré a DJM-2000 modellt. Nem kevesebb, mint hat önálló effektprocesszor alapozza meg a zenei manipulációs kombinációk százait, amellyel mindenkor létrehozhatja a DJ a saját egyéni hangzását.
Az új DJM-2000 a fizikai valóságba konvertálja a fejlett szolgáltatásokat, funkciókat és elgondolásokat. A kezelıszervek intuitív elrendezése a természetesség érzetét nyújtja a jelenlegi Pioneer DJM felhasználóknak, felszabadítva a kreativitás útjában álló akadályokat, és a háttérbe szorítva a műszaki komplexitást. A zászlóshajónak szánt modell fejlesztése során olyan nemzetközi hírnevő DJ-k véleményét kérték ki, mint James Zabiela, Roger Sanchez, Eddie Halliwell, Tom Middleton, valamint a Swedish House Mafia, Paul Woolford, John Fleming és a Radio 1 hard dance kedvence, Kutski, akik a fejlesztés különbözı szakaszaiban tesztelték a DJM-2000 modellt, és névjegyükkel - mintegy jóváhagyásként - hitelesítették a projektet.
A DJM-2000 keverı - a CDJ-2000 deckkel karöltve - új, teljesítményorientált platformként fogja kiszolgálni az elkövetkezı évtizedben az egyre jobban teret nyerı futurisztikus elıadásmódot. A többi csúcskeverıbıl és a jelentısebb fejlesztésekbıl átvett digitális hálózati architektúra felhasználásával a DJM-2000 modell merıben új megközelítésben tálalja a keverést. Alapvetıen az EFX-1000 effektprocesszorban alkalmazott technológiára épült, megszüntetve a külsı effektekre való igényt, továbbá az SVM-1000 konzol érintıképernyıs technológiáját használja fel. A DJM-2000 gond nélkül adaptálódik az új CDJ-2000 / CDJ-900 modellhez, emellett soha nem tapasztalt szintekre emeli a kreatív keverést, mindezt kevesebb stressz és jobb hang mellett. Nyilatkozta Jason Pook, a Pioneer Europe termékfejlesztéssel megbízott menedzsere. A DJM-2000 a világ legversenyképesebb és legkreatívabb DJ keverıje. A lehetı legtöbbet képes kihozni új CDJ-2000 deckbıl, emellett káprázatos kreativitást kínál.
A ProDJ Link funkció lehetıvé teszi a DJ-k közötti könnyő átkapcsolást. Akár négy CDJ-2000 / CDJ- 900 deck is csatlakoztatható LAN kábellel a keverıhöz, illetve két, rekordbox szoftvert futtató laptop köthetı be az USB In csatlakozón keresztül. A hálózat lehetıvé teszi a DJ kollekció megosztását az összes deck felé. A DJM-2000 keverı a funkcionalitás terén is kitesz magáért. Miközben örökölte a standard DJM széria elrendezését, a Pioneer elıállt egy nagyobb grafikus kezelıfelülettel, amely pontosan középen kapott helyet. Az 5,8-os LCD érintıkijelzın keresztül elérhetıek és vizuálisan ellenırizhetıek az érintıpanel effektek. Beat effekttel és INST FX funkciókkal is rendelkezik a készülék, ami azt jelenti, hogy több külsı eszköz bekötése nélkül is azonnal lehet hangot váltani - ezáltal garantált a flexibilitás és az egyedülálló teljesítmény.
Az INST effektek további érdekessége, hogy azokat külön-külön el lehet érni a négy csatorna mindegyikén. A pontosabb szőrıvezérlésen felül lehetıség van a Hi, Mid és Low EQ izolátorként történı kapcsolására, tovább bıvítve a DJ rendelkezésére álló funkciók körét. A CDJ-2000 és a CDJ-900 DJ szoftveres HID vezérlıje lehetıvé teszi a virtuális deckek manipulálását idıkódos bakelit nélkül, továbbá mostantól a DJM-2000 egyszerő csatlakoztatást kínál közvetlenül Mac-re vagy PC-re a beépített hangkártya révén.
A DJM-2000 keverő és a CDJ-2000 lejátszó páros minden kétséget kizáróan abszolút professzionális DJ szerelést alkot. A ProDJ link keverıszoftver, az érintıképernyı és az olyan komponensek mint például az Inst FX, új tartalommal töltik meg a mővészi DJ-zés fogalmát. - jellemezte a készüléket Mark Grotefeld, a Pioneer Europe marketingvezetıje. Ahogyan a klubok és a profi DJ-k CDJ-2000-re váltanak, úgy kerül elıtérbe az új DJM-2000, amely egyrészt kompletté teszi szerelést, másrészt megbízható platformot biztosít a legmagasabb szintő DJ keveréshez.
FŐ TULAJDONSÁGOK
A kezelıfelület elrendezése elısegíti az eredeti hangszerelést
A Pioneer tudatosan a keverı közepére pozícionálta a kezelıfelületet az intuitív elıadás érdekében. A forgó vezérlıgombon kívül a Tap és az új Trace módszer segítségével is bıvíthetı hangszerelésekkel az elıadás a három Effect szekción belül. Ezen felül a három Effect szekció kombinált alkalmazásával
nagyobb áttekintés biztosítható az eredeti hangszerelésekre.
Színes, 5,8-os, Multi-touch érintıkijelző
A kategóriában elsıként alkalmazásra kerülı 5,8 collos LCD érintıkijelzı vizuális úton is ellenırizhetıvé teszi az effekteket, eközben soha korábban nem tapasztalt könnyed és intuitív kezelhetıséget kínál.
Három elıadásmód
Három elıadásmóddal bıvült a szolgáltatások köre: a még precízebb zenei mixeket biztosító FREQUENCY MIX, a hét dinamikus effektet kínáló SIDECHAIN REMIX, valamint a négy MIDI-típus lehetıvé teszi a számítógép alkalmazását az összes DJ-zési forgatókönyv elérésével. Az egyedülálló
új EQ keresztfader teljesen új szintre emeli a frekvenciakeverést.
FREQUENCY MIX
Hét frekvenciasávra osztja a zenei anyagot, ezáltal precízebben végezhetı a két csatorna keverése
SIDECHAIN REMIX
A kijelölt csatorna hangját használja az indításra, így effekt alkalmazható a másik csatornán
MIDI
Négy különbözı MIDI vezérlıkép kiválasztása a DJ számára
BEAT EFFEKTEK frekvencia-manipulációra és ütemnek megfelelı hangváltásra
Az új DJM-2000 keverı is rendelkezik BEAT effekttel, amely rendkívül közkedvelt funkciója a DJM szériának. Az EFFECT FREQUENCY funkció lehetıvé teszi az egyes frekvenciasávokhoz hozzáadandó effektszintek szabályozását, ezáltal a vokálhoz kevert echo effekt és a megduplázható
hi-hat ritmus soha eddig nem tapasztalt rugalmasságot kölcsönöz az elıadásnak. Fizikai gombokkal is elvégezhetı az effektek és ütemek kiválasztása, ami azonnali ugrást biztosít a különbözı tempók között.
6 forgógombos INST FX minden csatornán
A DJM-2000 hat különbözı effekttel rendelkezik (NOISE, HPF, LPF, JET, ZIP & CRUSH) csatornánként HP és LP FILTER gombokkal. A PARAMETER gombbal finomhangolás végezhetı az egyes effekteken. Az innovatív effektek, mint például a NOISE (fehérzaj-generátor), valamint az új GATE, Slip Roll vagy Multi-Tap effekt kombinálása jelentısen bıvíti a remixelési lehetıségek körét.
4 CDJ-900/2000 lejátszó és 2 rekordbox-os laptop csatlakoztatása ProDJ Link kapcsolattal
A ProDJ Link kompatibilis Pioneer CD lejátszókat (CDJ-2000 és CDJ-900) és a rekordbox szoftvert futtató számítógépeket LAN kábelen keresztül lehet csatlakoztatni a keverıhöz, ami 4 lejátszón biztosítja a zene megosztását egyetlen forrásból.
Háttértárolás
Az SD kártyán*2 vagy USB eszközön tárolt zenefájlok és vezérlıadatok lejátszása és megosztása akár négy CDJ-2000 vagy CDJ-900 decken is elvégezhetı a keverın keresztül.
rekordbox LINK
A zenefájlok és a rekordbox vezérlıadatai leolvashatók és lejátszhatók a CDJ-2000 vagy CDJ-900 decken, a keverın keresztül.
Live Sampler
A MIC bemenet vagy a MASTER*4 kimenet rögzíthetı a keverın és lejátszható a CDJ-2000 vagy CDJ- 900 decken. A MIC bemeneten rögzített hang azonnal felhasználható scratch-elésre vagy más egyéb mőveletre a csatlakoztatott CDJ lejátszóval.
Link Monitor
Lehetıség van a rekordboxban tárolt zenefájlok fejhallgatón történı monitorozására. Ez azt jelenti, hogy a DJ még a bevágás elıtt ellenırizheti a számot, vagyis zökkenımentesen elvégezhetı a kiválasztás és lejátszás.
Státuszinformációk
Az egyes csatornastátuszok (on-air*5 státusz, csatornaszám stb.) továbbításra kerülnek a csatlakoztatott CDJ-200 vagy CDJ-900 deckre. A JOG-tárcsa színe az aktuális on-air*5 csatornával együtt változik, ami által egyetlen pillantással ellenırizhetı a pillanatnyi státusz.
Belsı USB Audio/Midi interfész
A keverı USB Audio interfésze USB kapcsolaton*6 keresztül fogadja az audiót a számítógép felıl, ezáltal nincs szükség külsı hangkártyára a számítógépen. Egyetlen számítógépbıl akár négy audioforrás is hozzárendelhetı az egyes csatornákhoz, és a masterkimenet is továbbítható a számítógép felé. Ez a szolgáltatás rendkívüli kényelmet biztosít a kevert audió felvételéhez.
Kiváló minıségő felépítés az ideális klubhangzásért
A DJM-2000 szimmetrikus erısítıkimenete és teljesen diszkrét felépítése minden egyes, szabályozandó sávszélességen garantálja a hangminıséget. A Pioneer folyamatosan és fáradhatatlanul keresi azt az ideális klubhangzást, amely a lehetı legrészletezettebb és rezonáló. Az analóg feldolgozás során használt rendkívüli hanghőségő, szimmetrikus hibrid mőveleti erısítıt és a kiegyensúlyozott kimeneti áramkört minimális zaj jellemzi a maga 107dB dinamikatartományával, és 0,004% teljes harmonikus torzítás mellett szolgáltatja a kristálytiszta, erıteljes hangot.
Izolátor EQ minden csatornán
A csatornánként kapcsolható 3-sávos EQ és a szintén 3-sávos izolátor +6dB és -26dB, illetve +6dB és ∞dB közötti szabályozást biztosít.
Egyéb jellemzők
- A digitális bemenet minden egyes csatornán változatlan minıségben fogadja az audiót.
- A CDJ-900/CDJ-2000 ProDJ Link vagy Control kábeles bekötése lehetıvé teszi a lejátszás faderes
indítását (Fader Start Play).
- A Talkover funkció lehalkítja a hangerıt, amint jelet érzékel a mikrofonbemeneten.
- Minden csatornához csúcsszintmérı mőszer tartozik, amelyen egyetlen pillantással ellenırizhetı az
adott csatorna bemeneti jelszintje.
- A Pioneer Crossfader Assign funkciója lehetıvé teszi a bemenet rugalmas hozzárendelését a
keresztfaderhez minden egyes csatornán.
- A Fader Curve Adjust funkció segítségével módosítható a keresztfader és a csatornafader görbéje.
Klubokban és stúdiókban kényelmes telepítést biztosít a 19 collos rack-beépíthetıség (EIA szabvány
szerint).
*1 DJ keverıként. A Pioneer vizsgálata szerint (2010 március 10.)
*2 Az SD kártya csak a CDJ-2000 lejátszóval kompatibilis
*3 Csak telepített rekordboxos számítógép LAN hálózatos csatlakoztatása esetén
*4 Végsı hang keverésbıl
*5 A CDJ külsı jog-tárcsája piros színre vált - csak a CDJ-2000 képes jelezni az on-air státuszt
*6 Windows és Mac kompatibilitás. Windows használata esetén csak ASIO szoftverrel biztosítható a
három vagy több forrás hozzárendelése.
*7 CD-ROM eszközmeghajtó tartozik a csomaghoz. Az USB audió funkció csak a meghajtó
telepítése után használható.
*8 Csak CDJ-2000 vagy CDJ-900 lejátszóval mőködik
*9 A beépítı szerelvény nem tartozék.
Specifikációk DJM-2000
Csatornák száma 4-csatornás audió, mikrofon, 1-csatornás
6 CD/LINE (RCA)
2 PHONO (RCA)
4 digitális bemenet (koaxiális)
Bemenetek
1 mikrofon (pulton, XLR csatlakozó és 1/4 Phone általános célra)
2 MASTER OUT (1 x RCA, 1 XLR)
1 BOOTH OUT (1/4 Phone)
1 fejhallgató-monitor (pulton, 1/4Phone)
1 REC OUT (RCA)
Kimenetek
1 digitális (koaxiális)
1 SEND (1/4 Phone)
1 RETURN (1/4 Phone)
1 MIDI OUT (5-pólusú DIN)
2 CONTROL (3,5 mm-es mini jack)
1 USB B port
Egyéb csatlakozók
6 LINK terminál
Mintavételezés 96 kHz
D/A konverter 32 bit
A/D konverter 24 bit
Frekvencia-átvitel 20 Hz - 20 kHz
Teljes harmonikus torzítás max. 0,004%
Jel-zaj viszony 107 dB (vonalbemenet)
Dinamikatartalék 19 dB
Áramellátás 220-240 V (50/60 Hz)
Súly 8,5 kg
A DJM-2000 első alkalommal a párizsi MixMove vásáron kerül kiállításra (www.discom-expo.com) március 14-én, illetve Frankfurtban, március 24-én. A DJM-2000 keverı 2010 júniusától lesz kapható. A Pioneer értékesítési hálózatával kapcsolatos információk a www.basys.hu weboldalon érhetık el.
Az új DJM-2000 a fizikai valóságba konvertálja a fejlett szolgáltatásokat, funkciókat és elgondolásokat. A kezelıszervek intuitív elrendezése a természetesség érzetét nyújtja a jelenlegi Pioneer DJM felhasználóknak, felszabadítva a kreativitás útjában álló akadályokat, és a háttérbe szorítva a műszaki komplexitást. A zászlóshajónak szánt modell fejlesztése során olyan nemzetközi hírnevő DJ-k véleményét kérték ki, mint James Zabiela, Roger Sanchez, Eddie Halliwell, Tom Middleton, valamint a Swedish House Mafia, Paul Woolford, John Fleming és a Radio 1 hard dance kedvence, Kutski, akik a fejlesztés különbözı szakaszaiban tesztelték a DJM-2000 modellt, és névjegyükkel - mintegy jóváhagyásként - hitelesítették a projektet.
A DJM-2000 keverı - a CDJ-2000 deckkel karöltve - új, teljesítményorientált platformként fogja kiszolgálni az elkövetkezı évtizedben az egyre jobban teret nyerı futurisztikus elıadásmódot. A többi csúcskeverıbıl és a jelentısebb fejlesztésekbıl átvett digitális hálózati architektúra felhasználásával a DJM-2000 modell merıben új megközelítésben tálalja a keverést. Alapvetıen az EFX-1000 effektprocesszorban alkalmazott technológiára épült, megszüntetve a külsı effektekre való igényt, továbbá az SVM-1000 konzol érintıképernyıs technológiáját használja fel. A DJM-2000 gond nélkül adaptálódik az új CDJ-2000 / CDJ-900 modellhez, emellett soha nem tapasztalt szintekre emeli a kreatív keverést, mindezt kevesebb stressz és jobb hang mellett. Nyilatkozta Jason Pook, a Pioneer Europe termékfejlesztéssel megbízott menedzsere. A DJM-2000 a világ legversenyképesebb és legkreatívabb DJ keverıje. A lehetı legtöbbet képes kihozni új CDJ-2000 deckbıl, emellett káprázatos kreativitást kínál.A ProDJ Link funkció lehetıvé teszi a DJ-k közötti könnyő átkapcsolást. Akár négy CDJ-2000 / CDJ- 900 deck is csatlakoztatható LAN kábellel a keverıhöz, illetve két, rekordbox szoftvert futtató laptop köthetı be az USB In csatlakozón keresztül. A hálózat lehetıvé teszi a DJ kollekció megosztását az összes deck felé. A DJM-2000 keverı a funkcionalitás terén is kitesz magáért. Miközben örökölte a standard DJM széria elrendezését, a Pioneer elıállt egy nagyobb grafikus kezelıfelülettel, amely pontosan középen kapott helyet. Az 5,8-os LCD érintıkijelzın keresztül elérhetıek és vizuálisan ellenırizhetıek az érintıpanel effektek. Beat effekttel és INST FX funkciókkal is rendelkezik a készülék, ami azt jelenti, hogy több külsı eszköz bekötése nélkül is azonnal lehet hangot váltani - ezáltal garantált a flexibilitás és az egyedülálló teljesítmény.
Az INST effektek további érdekessége, hogy azokat külön-külön el lehet érni a négy csatorna mindegyikén. A pontosabb szőrıvezérlésen felül lehetıség van a Hi, Mid és Low EQ izolátorként történı kapcsolására, tovább bıvítve a DJ rendelkezésére álló funkciók körét. A CDJ-2000 és a CDJ-900 DJ szoftveres HID vezérlıje lehetıvé teszi a virtuális deckek manipulálását idıkódos bakelit nélkül, továbbá mostantól a DJM-2000 egyszerő csatlakoztatást kínál közvetlenül Mac-re vagy PC-re a beépített hangkártya révén.A DJM-2000 keverő és a CDJ-2000 lejátszó páros minden kétséget kizáróan abszolút professzionális DJ szerelést alkot. A ProDJ link keverıszoftver, az érintıképernyı és az olyan komponensek mint például az Inst FX, új tartalommal töltik meg a mővészi DJ-zés fogalmát. - jellemezte a készüléket Mark Grotefeld, a Pioneer Europe marketingvezetıje. Ahogyan a klubok és a profi DJ-k CDJ-2000-re váltanak, úgy kerül elıtérbe az új DJM-2000, amely egyrészt kompletté teszi szerelést, másrészt megbízható platformot biztosít a legmagasabb szintő DJ keveréshez.
FŐ TULAJDONSÁGOK
A kezelıfelület elrendezése elısegíti az eredeti hangszerelést
A Pioneer tudatosan a keverı közepére pozícionálta a kezelıfelületet az intuitív elıadás érdekében. A forgó vezérlıgombon kívül a Tap és az új Trace módszer segítségével is bıvíthetı hangszerelésekkel az elıadás a három Effect szekción belül. Ezen felül a három Effect szekció kombinált alkalmazásával
nagyobb áttekintés biztosítható az eredeti hangszerelésekre.
Színes, 5,8-os, Multi-touch érintıkijelző
A kategóriában elsıként alkalmazásra kerülı 5,8 collos LCD érintıkijelzı vizuális úton is ellenırizhetıvé teszi az effekteket, eközben soha korábban nem tapasztalt könnyed és intuitív kezelhetıséget kínál.
Három elıadásmód
Három elıadásmóddal bıvült a szolgáltatások köre: a még precízebb zenei mixeket biztosító FREQUENCY MIX, a hét dinamikus effektet kínáló SIDECHAIN REMIX, valamint a négy MIDI-típus lehetıvé teszi a számítógép alkalmazását az összes DJ-zési forgatókönyv elérésével. Az egyedülálló
új EQ keresztfader teljesen új szintre emeli a frekvenciakeverést.
FREQUENCY MIX
Hét frekvenciasávra osztja a zenei anyagot, ezáltal precízebben végezhetı a két csatorna keverése
SIDECHAIN REMIX
A kijelölt csatorna hangját használja az indításra, így effekt alkalmazható a másik csatornán
MIDI
Négy különbözı MIDI vezérlıkép kiválasztása a DJ számára
BEAT EFFEKTEK frekvencia-manipulációra és ütemnek megfelelı hangváltásra
Az új DJM-2000 keverı is rendelkezik BEAT effekttel, amely rendkívül közkedvelt funkciója a DJM szériának. Az EFFECT FREQUENCY funkció lehetıvé teszi az egyes frekvenciasávokhoz hozzáadandó effektszintek szabályozását, ezáltal a vokálhoz kevert echo effekt és a megduplázható
hi-hat ritmus soha eddig nem tapasztalt rugalmasságot kölcsönöz az elıadásnak. Fizikai gombokkal is elvégezhetı az effektek és ütemek kiválasztása, ami azonnali ugrást biztosít a különbözı tempók között.
6 forgógombos INST FX minden csatornán
A DJM-2000 hat különbözı effekttel rendelkezik (NOISE, HPF, LPF, JET, ZIP & CRUSH) csatornánként HP és LP FILTER gombokkal. A PARAMETER gombbal finomhangolás végezhetı az egyes effekteken. Az innovatív effektek, mint például a NOISE (fehérzaj-generátor), valamint az új GATE, Slip Roll vagy Multi-Tap effekt kombinálása jelentısen bıvíti a remixelési lehetıségek körét.
4 CDJ-900/2000 lejátszó és 2 rekordbox-os laptop csatlakoztatása ProDJ Link kapcsolattal
A ProDJ Link kompatibilis Pioneer CD lejátszókat (CDJ-2000 és CDJ-900) és a rekordbox szoftvert futtató számítógépeket LAN kábelen keresztül lehet csatlakoztatni a keverıhöz, ami 4 lejátszón biztosítja a zene megosztását egyetlen forrásból.
Háttértárolás
Az SD kártyán*2 vagy USB eszközön tárolt zenefájlok és vezérlıadatok lejátszása és megosztása akár négy CDJ-2000 vagy CDJ-900 decken is elvégezhetı a keverın keresztül.
rekordbox LINK
A zenefájlok és a rekordbox vezérlıadatai leolvashatók és lejátszhatók a CDJ-2000 vagy CDJ-900 decken, a keverın keresztül.
Live Sampler
A MIC bemenet vagy a MASTER*4 kimenet rögzíthetı a keverın és lejátszható a CDJ-2000 vagy CDJ- 900 decken. A MIC bemeneten rögzített hang azonnal felhasználható scratch-elésre vagy más egyéb mőveletre a csatlakoztatott CDJ lejátszóval.
Link Monitor
Lehetıség van a rekordboxban tárolt zenefájlok fejhallgatón történı monitorozására. Ez azt jelenti, hogy a DJ még a bevágás elıtt ellenırizheti a számot, vagyis zökkenımentesen elvégezhetı a kiválasztás és lejátszás.
Státuszinformációk
Az egyes csatornastátuszok (on-air*5 státusz, csatornaszám stb.) továbbításra kerülnek a csatlakoztatott CDJ-200 vagy CDJ-900 deckre. A JOG-tárcsa színe az aktuális on-air*5 csatornával együtt változik, ami által egyetlen pillantással ellenırizhetı a pillanatnyi státusz.
Belsı USB Audio/Midi interfészA keverı USB Audio interfésze USB kapcsolaton*6 keresztül fogadja az audiót a számítógép felıl, ezáltal nincs szükség külsı hangkártyára a számítógépen. Egyetlen számítógépbıl akár négy audioforrás is hozzárendelhetı az egyes csatornákhoz, és a masterkimenet is továbbítható a számítógép felé. Ez a szolgáltatás rendkívüli kényelmet biztosít a kevert audió felvételéhez.
Kiváló minıségő felépítés az ideális klubhangzásért
A DJM-2000 szimmetrikus erısítıkimenete és teljesen diszkrét felépítése minden egyes, szabályozandó sávszélességen garantálja a hangminıséget. A Pioneer folyamatosan és fáradhatatlanul keresi azt az ideális klubhangzást, amely a lehetı legrészletezettebb és rezonáló. Az analóg feldolgozás során használt rendkívüli hanghőségő, szimmetrikus hibrid mőveleti erısítıt és a kiegyensúlyozott kimeneti áramkört minimális zaj jellemzi a maga 107dB dinamikatartományával, és 0,004% teljes harmonikus torzítás mellett szolgáltatja a kristálytiszta, erıteljes hangot.
Izolátor EQ minden csatornán
A csatornánként kapcsolható 3-sávos EQ és a szintén 3-sávos izolátor +6dB és -26dB, illetve +6dB és ∞dB közötti szabályozást biztosít.
Egyéb jellemzők
- A digitális bemenet minden egyes csatornán változatlan minıségben fogadja az audiót.
- A CDJ-900/CDJ-2000 ProDJ Link vagy Control kábeles bekötése lehetıvé teszi a lejátszás faderes
indítását (Fader Start Play).
- A Talkover funkció lehalkítja a hangerıt, amint jelet érzékel a mikrofonbemeneten.
- Minden csatornához csúcsszintmérı mőszer tartozik, amelyen egyetlen pillantással ellenırizhetı az
adott csatorna bemeneti jelszintje.
- A Pioneer Crossfader Assign funkciója lehetıvé teszi a bemenet rugalmas hozzárendelését a
keresztfaderhez minden egyes csatornán.
- A Fader Curve Adjust funkció segítségével módosítható a keresztfader és a csatornafader görbéje.
Klubokban és stúdiókban kényelmes telepítést biztosít a 19 collos rack-beépíthetıség (EIA szabvány
szerint).
*1 DJ keverıként. A Pioneer vizsgálata szerint (2010 március 10.)
*2 Az SD kártya csak a CDJ-2000 lejátszóval kompatibilis
*3 Csak telepített rekordboxos számítógép LAN hálózatos csatlakoztatása esetén
*4 Végsı hang keverésbıl
*5 A CDJ külsı jog-tárcsája piros színre vált - csak a CDJ-2000 képes jelezni az on-air státuszt
*6 Windows és Mac kompatibilitás. Windows használata esetén csak ASIO szoftverrel biztosítható a
három vagy több forrás hozzárendelése.
*7 CD-ROM eszközmeghajtó tartozik a csomaghoz. Az USB audió funkció csak a meghajtó
telepítése után használható.
*8 Csak CDJ-2000 vagy CDJ-900 lejátszóval mőködik
*9 A beépítı szerelvény nem tartozék.
Specifikációk DJM-2000
Csatornák száma 4-csatornás audió, mikrofon, 1-csatornás
6 CD/LINE (RCA)
2 PHONO (RCA)
4 digitális bemenet (koaxiális)
Bemenetek
1 mikrofon (pulton, XLR csatlakozó és 1/4 Phone általános célra)
2 MASTER OUT (1 x RCA, 1 XLR)
1 BOOTH OUT (1/4 Phone)
1 fejhallgató-monitor (pulton, 1/4Phone)
1 REC OUT (RCA)
Kimenetek
1 digitális (koaxiális)
1 SEND (1/4 Phone)
1 RETURN (1/4 Phone)
1 MIDI OUT (5-pólusú DIN)
2 CONTROL (3,5 mm-es mini jack)
1 USB B port
Egyéb csatlakozók
6 LINK terminál
Mintavételezés 96 kHz
D/A konverter 32 bit
A/D konverter 24 bit
Frekvencia-átvitel 20 Hz - 20 kHz
Teljes harmonikus torzítás max. 0,004%
Jel-zaj viszony 107 dB (vonalbemenet)
Dinamikatartalék 19 dB
Áramellátás 220-240 V (50/60 Hz)
Súly 8,5 kg
A DJM-2000 első alkalommal a párizsi MixMove vásáron kerül kiállításra (www.discom-expo.com) március 14-én, illetve Frankfurtban, március 24-én. A DJM-2000 keverı 2010 júniusától lesz kapható. A Pioneer értékesítési hálózatával kapcsolatos információk a www.basys.hu weboldalon érhetık el.
UFO együttes
10 év után újra együtt !
Írta: Admin | Megjelent: 2010. április 24. szombat - 11:52:29
[Egy évtized kihagyással újra színpadon az UFO. A dance trió tagjai, Cynthia, Doris és Dr. Love több hónapja gőzerővel készülnek, hogy újra elkápráztassák a közönséget.1996-ban jelent meg első nagylemezük „Szerelemdoktor” címmel, melyet rövid időn belül követett a „Párizs” című kiadványuk, majd végül, de nem utolsó sorban 1999-ben jelent meg a „Tarzan” címet képviselő harmadik nagylemezük.
A csapat rövid időn belül az ország egyik legnagyobb kedvence lett. Dalaik a slágerlisták éleit ostromolták, a legkeresettebb disco fellépői közé tartoztak.
Napjainkban egyre népszerűbbek a retro partik, ahonnan az UFO együttes dalai sem hiányozhatnak. Ki ne ismerné a „Nyár van”, a „Napolaj”, a „Katonadolog” című slágereket!?
.
Cynthia, Doris és Dr. Love az elmúlt időszakban egyre több felkérést kapott ilyen jellegű rendezvényeken való szereplésre. Az idő haladtával eldöntötték, újra összeállnak és eleget tesznek a megtisztelő felkéréseknek.
Az együttes weboldala : www.ufoegyuttes.hu
Stereo Palma, azaz Náksi & Brunner
Toni Braxton legújabb slágerét remixelte !
Írta: Admin | Megjelent: 2010. április 23. péntek - 17:17:45
Újabb mérföldkő Náksi Attila és Brunner Zsolt nemzetközi zenei produkciójának életében! STEREO PALMA nevű formációjuk nevét immár az Egyesült Államokban is jegyzik, ugyanis nemrég a legendás Atlantic Records kérte fel a magyar DJ-párost egy remix elkészítésére Toni Braxton visszatérő albumának új dalára. Az idén 60 éves fennállását ünneplő lemezkiadó olyan zenei nagyságoknak ad otthont, mint Phil Collins, Flo Rida, Estelle, a Metallica, Missy Elliott vagy épp James Blunt. A rangos névsor óriási visszatérője 2010 tavaszán Toni Braxton, akinek "Pulse" című albuma májusban lát napvilágot. A friss zenei anyag új slágere a "Make My Heart" című lendületes dance/R&B-felvétel, amelyből számos house club mix is készült.
A Beatport és az iTunes online zeneáruházakban debütált kislemez remixei között találjuk a "Make My Heart" STEREO PALMA vocal club mixét és dub mixét is. A Náksi & Brunner-párosnak már korábban is számos amerikai zenei megjelenése volt, ám ez az első olyan kiadvány, amely nem elsősorban az európai piacra, hanem egy 100%-os világsztár nemzetközi lemezén szerepel. A Warner Musichoz tartozó Atlantic Records Toni Braxton visszatérése kapcsán láthatóan igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a brilliáns énekesnő a legjobb formában és a legjobb zenei anyaggal mutatkozzon be a 21. század közönségének is.
A STEREO PALMA egyre gyakoribb külföldi fellépéseivel párhuzamosan máris új saját felvételére készül, amely - pár évvel ezelőtti, "Cada Vez" című debütáló slágerükhöz hasonlóan - ismét egy latin klubhimnusz 2010-es újragondolása! A tavasz nagy house slágere hamarosan megérkezik...!
Katapult Dj - Bozóky vs. Lipóczy Szerbiában zenélt !
Kult Buli! Club Bali - Zenta /SRB/ 2010
Írta: Admin | Megjelent: 2010. április 22. csütörtök - 18:54:20
Minden hónapra jut mostanság egy Vajdasági buli! Yeeeee!!!!!! Ezúttal az egyik legnagyobb klub, a zentai Bali volt a célpontunk, ahol már rengeteg pályatársunk megfordult... Szerencsére elkerültük a nagy törökjövésmenést a határon... A kocsinkat meg nem szedték szét... Mert nem szokták, bár kicsit mufurcok a szerb határőrök legalább érezzük, h milyen volt az Únió előtti élet... Sikeres megérkezés után mindig eltűnődöm, h miért működik ilyen profink azon a környéken ennyi klub! Szinte a 6-8 évvel ezelőtti magyarhoni állapotot mutatták, mikor a bádigárd figyelt a fellépőre, a beléptetés profin működik, és minden apróság a helyén van... Még saját parkolóhelyünk is volt! Woow! Elkényeztetés mesterfoka! De tényleg! A buliról annyit, h picit slágeresebb szettet kellett játszanunk, de ennyi embert...Ejjjjj! És ennyi jó csajt... Fúúú... Fantasztikus érzés volt! Csaba szerint, még mindig ott tapsolnak... De ez szokás állítólag... Meg az is h a buli után nem tudunk elszabadulni mert fotózkodás van... Hát... Vajdasági fiatalok hada egyszerűen megbabonázó! Micsoda hétvége volt! Köszönjük!.
info : www.katapultdj.blogspot.com


MADÉSZ DJ tanfolyamok













