Beatport: Artists To Watch in 2009
Jay Lumen és Belocca is a jelöltjek között
Írta: Wee R.C. | Megjelent: 2009. február 21. szombat - 21:18:47
A jelenlegi elsőszámú elektronikus zenei mp3 store, a Beatport összeállította azon legtehetségesebb, új generációs és feltörekvő művészek listáját, akikre a 2009-es esztendőben mindenképpen oda kell figyelnünk.Ez a lista a szakma és a rajongók véleménye szerint is felér egy nagyobbfajta zenei díjjal, illetve jelöléssel, hiszen ide kizárólag olyan DJ-k és producerek kerülhettek be, akik a Beatport és a vásárlók közös megítélése alapján mind minőségben, mind toplistás szerepléseik alapján meghatározó alakjai voltak az előző, és várhatóan lesznek a következő évnek.
Fantasztikus teljesítmény, hogy egymástól függetlenül két magyar név is feltűnik ebben a listában: Jay Lumen és Belocca.

A Beatport Artists To Watch in 2009 címmel küldött körlevelet összes vásárlójának, melyben azzal a hírrel leptek meg minket, hogy elkészült azon művészek listája, akikre 2009-ben mindenképpen oda kell figyelnünk. Ebben az levélben a store a náluk jelenleg három legsikeresebb elektronikus zenei stílus, a Techno, a Tech House és a Progressive House jelöltjeit mutatta be.
Nos, aki kis hazánkban megkapta ezt a levelet az joggal pörgette át többször, hiszen sokan nem hittünk elsőre a szemünknek. A külföldről már jól ismert művészek, sztárok között egy ismerős arc és név bukkant fel. Ez az arc és név, akiről szinte már mindenki tudhatja, hogy folyamatosan újabb és újabb korlátokat dönt le nem más, mint Jay Lumen!
Ám a meglepetéseknek ezzel még nincs vége, hiszen aki továbbkattintott a Beatport információs oldalára, az a teljes, immár minden a Beatport-on szereplő stílust tartalmazó névsorban egy újabb magyar művészt fedezhetett fel. A house kategórián belül ugyanis Belocca is beválogatásra került ebbe az impozáns listába, ezzel duzzasztva a már amúgy is bombahírt.
A srácokat arról faggattuk, hogy milyen érzés a világon jelenleg milliós nagyságrendben tevékenykedő DJ/producer közül egy ilyen alig néhány fős előkelő kompilációba bekerülni.
Jay Lumen:
"Mindenképpen megtisztelő. Hihetetlen érzés és ezúton is köszönöm azoknak, akik beválogattak. Soha nem jutott volna eszembe, hogy a megannyi DJ és producer közül pont engem fognak valaha is bármivel díjazni, vagy beválogatni egy ilyen komoly neveket tartalmazó jelöltlistába. Megvallom őszintén, hogy bár nem ezért kezdtem DJ-zni és zenét írni, hiszen mindig is a közönség motivált, most mégis azt érzem, hogy ez a jelölés is azok közé a dolgok közé tartozik, amiért érdemes a zenéléssel foglalkoznom."
Belocca:
"Csatlakozom Jay-hez. Nehéz szavakat találni, mivel még elég friss az élmény. Miután Jay felhívott és gratuláltunk magunknak. Abban is egyetértettünk, hogy ha lehet ezek után még inkább a zenélésre fordítjuk minden energiánkat, persze mindketten a magunk zenei stílusában. Az ilyen dolgok mindig új erőt és lendületet adnak."
Ám, hogy ne csak beszéljünk róla, hogy mennyire impozáns ez a lista, lássunk néhány nevet ebből a bizonyos „Artists To Watch in 2009” névsorból a teljesség igénye nélkül, persze a srácokat is beleértve:
- Anton Pieete
- Ben Klock
- Tadeo
- Lovebirds
- Milton Jackson
- Alex Kenji
- Philip Bader
- Jay Lumen
- Dousk
- Guy J
- Daniel Portman
- Glenn Morrison
- Adam K
- Belocca
- Daley Pedley
- David Penn
- Prok & Fitch
- Soul Minority
- etc…
A teljes listát mindenki megtalálhatja a Beatport információs oldalán a Beatportal-on.
Nos tehát Jay Lumen és Belocca a Beatport új generációs felfedezettjei között.
Mit is tehetnénk hozzá ehhez a fantasztikus hírhez? Gratulálunk srácok és így tovább…

Forrás:
Globalparty
Globalparty
Kapcsolódó oldalak:
A hírkategória további cikkei
A hírkategória további cikkei

MADÉSZ DJ tanfolyamok